Violent love. - Nyolcadik... ' /Harry Styles/

Kicsit későn, de újabb résszel jelentkezem! :) remélem tetszeni fog annak, aki olvassa :D jó olaasást! :* 

Fekete magassarkú volt rajta, ami nem nagyon illett a stílusához, de jól állt neki. Hosszú haja copfba fogva lógott feje tetején. A testhez álló kék ruha kiemelte alakját, csinos volt benne.
Meglepődtem, nem tudtam, mit kereshet itt. Itt, nálam.
-Szia. Gondoltam nem nagyon szereted az itteni börtönkosztot, így hoztam neked levest és süteményt. Én csináltam! - hadarta el, mielőtt a kezembe nyújtotta. Meglepődöttségem csak fokozódott még jobban. Miért hozott nekem ételt?
-Köszönöm. - mosolyogtam, miután elvettem a zacskót, amiben a dobozok voltak. Megköszörültem a torkom, és a kis asztal felé biccentettem, így leült a székhez, ami oda volt tolva.
Hálásan pillantott felém, amiért felajánlottam neki a helyet, azt hiszem nagyon fájt a bokája abban a cipőben.
Leültem vele szemben, és vártam, hogy valamit mondjon, de nem állt elő semmivel.
-Miért jöttél? - kérdeztem, mire felpillantott. Az utóbbi pár percben érdekesnek találta a cipőjét, hiszen azt fixírozta... szép lábbelik voltak.
-Éppen bekapcsoltam a tv-t, amikor... amikor te... - kezdte, és tudtam miről beszél. Hallotta, hogy mit mondtam róla. Voltaképpen nem az volt a célom, hogy őt kiengeszteljem. -Komolyan megbántad? - tette fel a váratlan kérdést.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Bocsánatot kértem tőle, és hangoztattam, hogy semmire nem emlékszem, de még mindig azt gondolja, egy nem így van.
-Nem is emlékszem semmire. Hidd el, hogy olyan állapotban voltam, amilyenben még soha. Nem ártanék senkinek... főleg nem egy nőnek. - morogtam lehajtott fejjel, majd ez elém tett ételre néztem. Kezdtem megéhezni.
-Azt hiszem, jó ember vagy, Harry Styles... - motyogta, és mosolyogva állt fel, majd sarkon fordult, ki a cellámból.
-Maradj még! - tört ki belőlem, mire visszafordult, és vigyorogva bámult rám. Nem értettem, hogy mi szórakoztatja ennyire.
-Valakinek keresnie is kell! - kacsintott, és végleg elment.



Körbenéztem a hatalmas cellában. Nem érezte magam ilyen egyedül azóta, mióta elköltöztem otthonról és két napig egy embert sem láttam magam körül.
Betettem az utolsó pólót a bőröndömbe és lecsuktam a tetejét. Becipzároztam, majd leemeltem az ágyról. Napjaim nagy részét végiguntam itt, de egy kicsit talán hiányozni fog a béke és a nyugalom. Amint kilépek a épület ajtaján, megint jön a média, a banda és a régi életem.
Imádtam azt az életet, de ez itteni két hónap is hiányozni fog egy kicsit. Persze, mindenki boldog, amikor szabadul a börtönből, és egy teljesen új életet kezdhet.
Hiszen innentől egy új élet vár rám. Soha nem lesz már semmi sem ugyanolyan, mint azelőtt, de talán nem is bánom. És a legfontosabb kérdés, hogy vajon megtalálom-e azt a lányt, aki azóta álmomban kísért. Megtalálom Megan Glowot?

Violent love. - Hetedik... ' /Megan Glow/

Hali mindenkinek! :) látom a megtekintések és az oldalmegjelenítések számából, hogy nem vagytok kevesen, de senki nem komizik. Nekem pedig a komik adnak ihletet, így kérlek titeket, írjatok pár sor véleményt, ha elolvastátok a részeket. Nem kell mindig pozitív, csak őszinte :) jó olvasást! :* 

A hatalmas tállal a kezemben leültem a tv elé. Bekapcsoltam egy csatornára a készüléket. Nem pontosan érdekelt hogy mit nézek, csak akartam valami háttérzajt a napi falatozásom mögé.
-És kezdődjék a One Direction londoni koncertje. A fiúk nem rég értek haza a Take me home nevű albumuk turnéjáról, de már most koncerteket adnak a hazai terepen. Jó szórakozást! - mosolygott a vörös hajú nő a kamerába, majd elkezdődött a koncert.
Rég nem láttam Harryt. Egy hónap telt el, de soha többé nem akarom látni. Furcsa ez, mert tudom, hogy jó ember. Mégis rettenetesen félek tőle.
Tudtam, hogy nem lehet ott a koncerten, hiszen még egy hónapig börtönben lesz. Felcsendült egy kissé ismerős dallam, azt hiszem a Kiss You volt, a négy fiú pedig bombaként urobbant be a színpadra, a rajongók hatalmas örömére.
-Tudjátok, nagy meglepetéssel készültünk ma nektek.. vagyis nem mi, hanem valaki, aki szintén nagyon közel áll hozzátok. - szólalt meg Liam, mikor vége lett a dalnak. A hatalmas tömeg hamar elhallgatott, mikor Louis felmutatta a mobilját, ami egyből megcsörrent. Felvette, kihangosította, s hogy a fanok számára is hallhatóak legyenek a szavak, egy mikrofont tett a telefon hangszórója elé. Csendesen, nagy figyelmemmel vártam, ki lehet a vonal túlsó végén.
-Szia Harry! - köszönt mosolyogva Louis. A színpaddal szemben állókra irányult a kamera. Rengeteg döbbent arc volt, amit nem csodálok. Elítélhették Harryt, pedig nem tudtak jó formán semmit a dologról.
-Sziasztok! Kérlek, lányok, figyeljetek rám.. csak pár percig. Tudom, hogy mindenkinek hatalmas csalódást okoztam. És bármilyen bután hangzik, rettenetesen sajnálom. Furcsa estének indult, mikor néhány barátommal kikapcsolódni indultam egy bárba. De a rendőrségen ébredtem. Mindent megtudtam egy lánytól, akit bántottam. Ő egy rettenetesen aranyos ember, képtelen lennék ártani neki.. bárkinek képtelen lennék ártani. Hamarosan kitehetem végre az utcára a lábam, de félek az emberek reakciójától. Félek, hogy félni fognak tőlem... mindenki, ti is. Lényegében csak annyit kérek tőletek, hogy ne ítélkezzetek mások felett, amíg nem tudjátok az igazat. Annyit kérek, hogy ne féljetek tőlem ezután sem. És remélem hamar visszafogadtok majd ebbe az összeszokott kis családba. Közétek.
És TI fiúk... remélem nektek sincs ellenvetésetek afelől, hogy továbbra is veletek éljem az életem, mint a társatok. - fejezte be monológját Harry. Apró mosolyt ejtettem. Valóban jó ember.
A csend még mindig szívszorító volt, de amikor Louis elvette a mikrofont, majd bontotta a vonalt, mindenki hatalmas sikításba kezdett, s egyszerre hagyta el rengeteg ember száját Harry neve. A fiúk csak mosolyogtak a színpadon. Visszakapták a barátjukat. Harry visszakapta a rajongóit. De ami a legfontosabb... az emberek visszakapták Harryt, az én véleményem pedig fenekestül felfordult erről a fiúról.



Csengettek, mikor beletettem a kis zacskóba az ételt, amit dobozokba csomagoltam. Nem tudtam ki lehet az, hiszen apa az emeleten a dolgozószobájában papír munkát végzett. A kezemben lévő kajás dobozokat a pultra dobtam, majd lassan elindultam az ajtó felé, hogy kinyissam azt a jövevény előtt.
-Aú! - nyüszítettem fel, mikor véletlen az asztal sarkába rúgtam. -Megyek! - kiáltottam ki, mikor végre rá tudtam állni a lábamra, miután a földre estem.
Átatlétikáztam magam a székeken, amik szokás szerint rendetlenül az asztalhoz voltak tolva, majd végül kinyitottam az ajtót. Az előttem lévő fiú éppen háttal állt, így egy apró köhögést ejtettem. Mikor megfordult, egyből becsuktam az ajtót.
Neki dőlve a fakeretnek, a földre csúsztam, kezemet pedig szorosan a számhoz szorítottam.
-Kérlek, Meg, nyisd ki! - hallottam Jonah hangját a túloldalról. Mély levegőt vettem, felkeltem és bezártam az ajtót. Teljes nyugodtsággal indultam az emeletre, hogy felöltözzek a munkahelyemre.
Egy sötét kék testhezálló szoknyát vettem fel, hajamat hátracopfoztam és egy fekete magassarkút húztam. A hatalmas fényképezőgépet gondosan tettem bele a tokjába, majd a táskámba.
Elindultam az emeletről, a konyhában pedig felvettem a zacskót, amiben az étel volt.
-Apa, majd jövök! - kiabáltam, miközben utoljára szétnéztem, nehogy itthon hagyjak valamit, ami fontos lehet a munkába.
-Rendben kicsim, jó munkát! - amint meghallottam apa hangját, elfordítottam a zárban a kulcsot és már ki is léptem az ajtón. Ijedten hőköltem hátra, amikor megláttam a még mindig itt várakozó Jonaht. Nem akartam vele beszélni, nem akartam őt látni, de végképp nem jó pofizni vele.
-Kérlek Megan, ne haragudj rám! - hallottam meggyötört hangját. Kiskorunk óta legjobb barátok vagyunk, elégszer láttam már szenvedni egy-egy szakítás után, de ennyire még nem.
-Sajnálom, dolgoznom kell... majd este felhívlak! - ígértem meg, és úgy is gondoltam. Bólintott, és egyből elment a házunk elől, én pedig gyalog indultam el a városi börtönbe, mielőtt még a munkahelyemre mentem volna.
Gyorsan szedtem a lépteimet, hiszen nem akartam elkésni, mert remek alkalmam adódott, hogy kedvenc énekeseimmel találkozzak egy fotózás keretében.
-Harry Styleshez jöttem. - mondtam a nevet a portán, mire bevezettek a cellákhoz, egyenesen a fiúhoz. Mikor meglátott nagy meglepődés ült ki az arcára.

Violent love. - Hatodik... ' /Harry Styles/

Hello mindenkinek:) sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam részt, de nem tudtam mi legyen most. Hát végül is itt van a hatodik fejezet. Kicsit talán érthetetlen, de majd hamarosan megtudjátok mi lesz :D jó olvasást, a komikat várom! :* 

-Louis, kérlek, segíts! - könyörögtem, amint a fiú felvette a telefont. Egy hónap telt el, mióta véglegesen börtönbe kerültem egy ideig. Egy hónapja nem láttam Megant, és még egy hónapig itt lehetek. A telefonomat furcsa módon visszakaphattam, de azt sem használhatom mindig. 

-Mi van már, haver? - morogta Louis a telefonba, azt hiszem felébresztettem. Aprót kuncogtam, mivel ő soha nem volt az az ember, aki korán kel, vagy szereti, ha felébreszti.

-Segítened kell, nem akarom elveszíteni a rajongóimat! - nehézkes hangon mondtam, Louis pedig felnyögött, miközben gondolom kimászott az ágyból. Szinte láttam magam előtt, ahogy magára kapja a nadrágját, és kisétál a konyhába. 

Sóhajtott. Minden egyes nap sóhajtott, mikor erről a témáról beszéltünk. Mindenki tudta, mit tettem. Jobb esetben bent maradhatok a bandában, de még akkor sem biztos, hogy a rajongók ezt akarják. Hogy lehetne megbocsátani egy ilyen súlyos tettet valakinek, akire felnéznek, akiről példát vennének? Sajnos a média mindent teljesen felfújt. Az emberek félni fognak tőlem... 

-Nem fogsz elveszíteni senkit! Segítek, mondd a terved, Styles! - hallottam a hangjában a törődést és a biztatást, láttam magam előtt élettel teli vigyorát. 

Lassan leültem a kényelmetlen fogdai ágyon és elmondtam legjobb barátomnak a tervemet, amit egyáltalán nem tartott butaságnak. Sőt, megjegyzést is tett arra, hogy fogalma sincs honnan pattant ez a fejembe. 

-Srácok, tényleg nagyon hálás vagyok... remélem, egyikőtök sem fogja megbánni. - motyogtam halkan az utolsó mondatot. Féltem, hogy már ők nem szeretnének visszakapni engem. Féltem, hogy örökre vége ennek a tökéletes álomnak, amiben ezzel a négy fiúval lehetek. 

-Ne hülyülj már Harry, mi mindannyian ugyanannyira szeretünk téged, mint eddig. És várjuk már, hogy hazagyere! - nevetett Zayn, a többiek pedig helyeslő igeneket harsogtak a telefonba. 

Boldog voltam, de egyben ideges is. Mi lesz, ha a rajongók nem öt embert akarnak a One Direction-be, hanem már csak négyet. Mi lesz, ha már elítéltek? Nem tudhatják mi történt... igazából, én sem tudom. 

-Hamar eltelik az az egy hónap! - szólalt meg halkan Liam. Ekkor vettem észre, hogy egy jó ideje már nem mondtam semmit, valószínűleg azt hitték letettem.

-Remélem... de higgyétek el nem valami élvezetes. - halk nevetést hallattam. Biztosan tudtam, hogy most ők is együtt éreznek velem. Olyan, mint a testvéreim, mindig olyanok voltak. 

-Irány a színpad, Styles! - vigyorgott Louis, amit bár nem láttam, de hallottam. Elmosolyodtam, és izgatottságom egyre nagyobb lett, félelmem tükröződött rajtam, amikor meghallottam a telefonon keresztül a visszaszámlálást. Öt... négy... három... kettő... egy. Vajon mi lesz a vége? 

Violent love. - Ötödik...' /Megan Glow/

Sziasztok:) sajnálom, hogy régen hoztam részt, de elég húzós hetem volt. Innentől kezdve viszont rendszeresen hozok a következő fejezeteket :D szóval jó olvasást:*
ui: köszönöm a feliratkozókat, és azt a kedves, kritikás komit, tanulok belőle <3

-Te meg mit keresel itt? - kérdeztem, miután ajtót nyitottam. Éppen a ruhámat igazítottam meg, ugyanis indultam volna a bíróságra, mert kezdődik a tárgyalás... ma ítélik el Harryt.
Nem találkoztam vele körülbelül egy hete. Viszont valamiért azt érzem, hogy látnom kell őt, s kiszabadítani onnan. Címlapok ezrein áll, hogy "A híres Harry Styles börtönben van!". Nem akarok még egy cikket elolvasni arról, hogy valóban megerőszakolt. Baromságot írnak mindenhol.
-Én csak... - kezdte az ajtóban álló fiú, mire kipattantak a szemeim. Vártam, hogy Jonah bármit is mondjon. Kíváncsi voltam, most mit talál ki.
Jonah Miller kiskorom óta a legjobb fiúbarátom. Egy évvel felettem jár, vagyis járt, míg nem csaptak ki a suliból. Az is miatta volt, és a mostani Harrys dolog is. -Sajnálom, Megan! - lépett közelebb, a kezem után nyúlt, de egyből elrántottam azt.
-Mit sajnálsz, Jonah? Ott hagysz egyedül a suli udvarán csak azért, mert a többiek elfutottak! - emeltem fel a hangom, majd mikor észrevettem, hogy kiabálok, elcsendesedtem. -Azt hittem bátrabb vagy, nagyfiú! - motyogtam, majd kiléptem mellette az ajtón, s úgy döntöttem, inkább az autóban várom meg aput.
Csupán hat éves voltam, mikor első osztályban találkoztam Jonahval. Ő akkor másodikos volt, de mindig megértett engem gyermekként és később is. Mindig mellettem állt mindenben, de mikor kirúgtak a suliból, elhidegültünk egymástól. De valamilyen oknál fogva kibékültünk. Majd jött ez a fogadás... soha nem bocsátom meg, hogy ő is ott hagyott egyedül az iskola udvarán azon az éjszakán.
-Jól vagy, kicsim? - kérdezte apu, mikor beült mellém a kocsiba. Bólintottam, mire nyomott egy apró puszit a homlokomra, én pedig elmosolyodtam. Mindig is közel álltam apához, de anya halála valahogy még közelebb hozott minket egymáshoz.
Percekkel később a bíróság előtt parkoltunk le. Nagy levegőt vettem, mielőtt beléptem a hatalmas épültbe.



-Kérem az ügyészt, hogy ismertesse a vádakat! - mondta a bírónő, mire a mellettem ülő fiatalember felállt és a tárgyalóterem másik végébe ment és elfoglalta helyét.
-A vád kiskorú bántalmazása és közszemérem sértés. - mondta röviden. Néhány kérdést tettek fel az ügyésznek, majd engem hívtak a padhoz. A szívem gyorsan vert, a tüdőm nagyon kicsinek tűnt, hiszen alig kaptam levegőt. Rettenetesen féltem. Nem tudom, hogy magamat féltettem a rosszulléttől, vagy talán Harryt a börtöntől. Ez butaság... nem is ismerem őt, de sajnos biztos vagyok benne, hogy remek ember.
-A sértett ügyvédjét kérem a kispadhoz! - mondta a bírónő, mire az ügyvédem elém lépett. Vele szemben ültem, és vártam. Vártam a kérdéseket, miközben a válla felett elnéztem Harryre. A fiú mögött sorakozva ültek le a barátai, az a négy fiú, akivel a mindennapjait töltötte, mielőtt idekerült.
Harryt most először láttam a börtöni ruhán kívül valami hétköznapiban. Fekete farmernadrág volt rajta, sötétbarna cipő, kék csíkos ing és egy fekete zakó. Falfehér arcától eltekintve nagyon jól nézett így ki.
-Igaz, hogy három héttel ezelőtt, június harmincadikán megtámadták magát a Wisnley gimnázium udvarán? - hallottam meg az első kérdést. Az ügyvédre néztem, majd Harryre, aki aprót bólintott. Akarta, hogy ellene valljak, nekem pedig eszem ágában sem volt az ellentétét tenni.
-Igaz. - válaszoltam és becsuktam a szemem. Rengeteg kérdést tettek még fel nekem, ahogy Harrynek is. Természetesen nem tagadt le semmit. Mire vége volt a tárgyalásnak, szemeim kisírtak voltak. Rettenetesen féltem, hogy Harryt sok időre el fogják ítélni, mégis csak olyan munkája van, amit nem oldhat meg egy börtönből.
-Az ítéletet kihirdetjük! - zavarta meg a halk morajlást a bírónő hangja. Hivatali papírt vett a kezébe, majd felolvasta, amit nem rég nyomtattak rá. -A vádlottat, Harold Edward Stylest kiskorú bántalmazásáért és közszemérem sértésért, nyolc napon túl gyógyuló sebek okozásáért, munkája figyelembe vételével két hónap börtönre ítélem.

Violent love. - Negyedik...' /Harry Styles/

Hali mindenkinek! :D sajnálom, hogy eddig nem hoztam részt megint, de nem sok időm volt leülni a laptop elé... :/ de most itt a negyedik rész, remélem ez is tetszeni fog :) 

Köszönöm a plusz feliratkozókat, és a több mint 1000 látogatást *-* várom a megjegyzéseket :*

-Az irodába! - csapta gumibotját a cellám rácsaira az őr. Szinte alig nyitottam ki a szemem, de máris kirángatott a börtön falai közül az igazgatói irodába.

Az igazgatónő telefonált. Az őr leültetett Ms. Demsivel szemben. Apró mosolyt csaltam az arcomra és körbenéztem a szobában, ami irodának van titulálva. 

Kicsi helyiség volt, csupán egy íróasztalból, két székből, és pár négyzetméter mozgási helyiségből állt. Az asztal elképzelésem szerint csiszolt tölgyfából készült, a székek szintén. Egy nyitott laptop feküdt a tölgyfaasztalon, éppen a börtönben lévő rabok neveinek dokumentuma volt megnyitva, amit a igazgatónő mögötti tükörből láttam. 

Ms. Demsi letette a telefont, s egy hatalmas mosollyal figyelt felém.

-Sok közölni valóm van Harry! - mosolygott és beszélni kezdett. Elmondta, hogy jövő hét elején kell mennem a bíróságra, ahol eldöntik meddig maradok börtönben. De ami a legfontosabb volt most számomra. -És Megan megígérte, hogy holnap délután bejön hozzád. De kérlek, Harry, vigyázz a lánnyal... ne bántsd őt! - fejezte be monológját. Ahelyett, hogy megint elmondtam volna, nem direkt tettem, amit tettem, s hogy nem bántanék semmilyen lányt saját akaratomból, csak ennyit mondtam:

-Rendben! - majd felálltam és elsétáltam. Visszamentem a cellámban, s este lévén egyből bebújtam a kényelmetlen börtöni ágyba, s lehunytam a szemem. Vártam az édes álmot, de ehelyett csak sötétséget és erőszakot láttam magam előtt... 

Hangos kopogást hallottam. Kinyitottam a szemem. Napok óta nem csinálok mást a börtönben, csak alszom. Lassan felültem és körbenéztem. Ekkor már biztosan tudtam, hogy az igazgatónő vörös cipőjének kopogását hallottam. Beletúrtam a hajamba, és hosszú ujjaimmal átfésültem göndör fürtjeimet. 

-Parancsolj, Megan! - nyitotta ki a cella ajtaját Ms. Demsi. A lány bejött, a nő pedig otthagyott minket ketten. 

Nagy szemekkel mért végig, majd a falhoz ment mellettem, és ledobta a kezében lévő dossziékat, majd leült a fehér falhoz. 

-Miért hívtál ide? - kérdezte halkan. Én csak ekkor néztem végig rajta. Hosszú ujjú sötétkék póló volt rajta, fekete szaggatott farmernadrág és az ismerős fekete Converse cipő. Valamiért azt gondoltam nagyon kedveli a sötétet, de miután csillogó arcára néztem, rájöttem, hogy ez csak a látszat. 

-Sajnálom amit tettem, vagyis majdnem tettem. - suttogtam, mire felemelte a fejét. Egy 'Komolyan?' kérdés hagyta el a száját, mire határozottan bólintottam. Aprót mosolygott, s megrázta a fejét. 

-Ha azt mondom nem haragszom, az talán túlzás. De ha haragszom, akkor sem lesz jobb... én csak megijedtem. És bár egyáltalán nem félek tőled most, de akkor nagyon. - mondta őszintén, közben pedig végig a szemembe nézett. Lassan bólintottam megint, és leültem mellé a padlóra. 

Percekig hallgattunk és ültünk egymás mellett, de hosszú időnek tűnt. Hogy kínos volt-e? Szerintem nem... én gondolkodtam, ő gondolkodott. 

És egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mit keresek egy börtönben mellettem egy lánnyal... egy lánnyal, akit bántottam, de mégis itt van. Miért van itt?

-Mesélj magadról! - még én is meglepődtem, mikor meghallottam a saját hangomat. Nagy szemekkel meredt rám, majd apró mosolyt ejtett. 

-Megan Faith Glow! - nyújtotta a kezét, amit mondhatni örömmel fogadtam. 

-Harold Edward Styles! - válaszoltam, majd vártam. Vártam, hogy bármit mondjon. Elengedte a kezem, és csak ült mellettem. Felhúzta a térdét, átkarolta kezeivel, és maga elé nézett. 

-Átlagos kislány voltam. Apukám egy hatalmas céget vezet még most is, anya pedig titkárnőként dolgozott apu vállalatánál. De még csak nyolc voltam, mikor anya meghalt egy autóbalesetben. Akkor nagyon elhidegültünk apuval egymástól... de most? Olyan szétválasztathatatlanok vagyunk, mikor ő otthon van. - egy apró megkönnyebbült mosoly futott át az arcán, de egyből folytatta. -Egy éve még mindig elég zűrös voltam anya halála miatt, pedig régen történt. Kirúgtak a suliból. Azóta dolgozom fotósként, mindössze most vagyok tizenhét éves.- mondta és a dossziékra mutatott. Csak ekkor tűnt fel, hogy nagyon erős brit akcentusa van. 

Megfogalmazódott bennem egy történet, egy kép. Egy elképzelt világ. Egy világ, ahol egy nyolc éves kislány az édesanyja halála miatt szenved. Majd később pedig kirúgják az iskolából. Soha nem lehetett jó élete. 

Gondolatmenetemet ő szakította meg, mikor a "És veled?" kérdést tette fel. Meglepődtem, de azonnal mesélni kezdtem. 

-Holmes Chapelben születtem. A szüleim hamar elváltak, de nem változtatott semmin sokat. Ugyanúgy voltam mindkettőjükkel. Aztán amikor anyunak új barátja lett, kevesebbet foglalkoztam apuval. - mondtam, és egy kicsit abbahagytam a történetet, míg a kiskoromra gondoltam vissza. -Anya nem rég ment férjhez megint. Rajtuk kívül csak a testvérem, és négy fiú van nekem. És húsz éves vagyok. - mosolyogtam, mire bólintott, így tudtam, hogy érti kikről beszélek. 

Csend telepedett ránk, mindketten magunkba burkolóztunk, és én azon gondolkodtam, hogy vajon meddig fog itt maradni. 

-Mikor születik döntés? - kérdezte hirtelen. Felállt, mire én is felpattantam a kőről. Még csak akkor tűnt fel, hogy rettenetesen hideg talajon ültünk körülbelül tíz percig, vagy talán tovább. 

-Jövő hét elején. - motyogtam, mire bólintott, és egyenesen kisétált a cellából, mögötte pedig az őr csukta be a magány és a szomorúság kapuit. 

Violent love. - Harmadik...' /Megan Glow/

Sziasztok! :) mindenkinek köszönöm a kommenteket és persze az új feliratkozókat. Ha összegyűlik pár komi, akkor talán már holnap is tudok nektek egy újabb részt hozni, ha lesz időm. De ez tőletek is függ, szóval jó olvasást :*

ui.: néhány dolog zavaros lehet majd Megan-nal kapcsolatban (például, hogy nem suliba jár, hanem dolgozik 17 évesen), de ezekről majd a következő részekben tájékoztatást kaptok :)

-Megan, kicsim! - nyújtotta be apu a szobám félig kinyitott ajtaján kissé borostás arcát. Felültem az ágyamban, mosolyt varázsoltam az arcomra, s felé fordultam. Csendes figyelemmel fejeztem ki várakozásomat. -Ms. Demsi, a börtön igazgatónője keres! - lépdelt be lassacskán, félve nyújtotta felém a telefont. 

Egy megnyugtató mosolyt küldtem felé, mire felsóhajtott. Elvettem a készüléket, s mikor apu kiment a szobámból, a fülemhez emeltem a kagylót.

-Igen? - kérdeztem remegő hanggal. Bármennyire is mutattam magam erősnek apa előtt, korántsem voltam az. Féltem attól a fiút, akármennyire is látszott tudatlannak és kedvesnek a tegnapi napon. 

-Szia Megan, Ms. Demsi vagyok. Szeretnélek megkérni, hogy még egyszer gyere be Mr. Styleshez a napokban. Azt mondta, nagyon szeretne veled még egyszer beszélni. 

Hogy mi van? Dermedten bámultam magam elé, és vártam a folytatást. Nekem kellene megszólalnom? De nem tudok... nem tudok mit mondani. 

Az a fiú semmiről nem tudott, de még is majdnem megtette... s kezeit újra és újra érezni magamon, förtelmes. Kiráz a hideg, ha közelségére gondolok, mely nem esett jól sem akkor, sem tegnap, a börtönben. De még mindig zilálva gondolok vissza arra, milyen érzés volt, mikor elmondta, semmit nem tud, semmire nem emlékszik. Mikor bocsánatot kért, még ha nem is a törvények alól akart megszabadulni. Tőlem kért bocsánatot. 

És az illata, óh édes Istenem, az illata megrészegített. Nem tudom mi volt velem, mikor kijöttem a börtönből, de rettenetesen éreztem magam. Nem akartam őt ott látni, a rácsok mögött. 

-Rendben, holnap bemegyek... - suttogtam, és féltem, hogy még a hölgy sem hallja meg a vonal túlsó végén. S ekkor tudatosult bennem, hogy mit is mondtam. Beleegyeztem, pedig rettegek, egyenesen rettegek ettől a fiútól. Harry Stylestől. 

Gyorsan szedtem a lábaimat a munkából a börtönbe menet. Apu nem örült neki, hogy oda megyek. Sem most, sem először. Velem akart jönni, de semmiképp nem engedhettem ezt meg. Nem hagyhattam, hogy velem jöjjön. 

Gyorsabbra vettem a tempót, és egyre szorosabban öleltem magamhoz azt a néhány dossziét, amit a főnököm nyomott a kezembe, még mielőtt eljöhettem volna. Azt hittem ezek erős szorítása menedéket nyújt majd a tapogató kezek, nyakat szívó szájak és hangos mordulások elől. De rájöttem, hogy semmi nem nyújt menedéket, és azt hiszem nem is volt ezekre szükségem. 

Nem önszántából tette. Részeg volt. Próbáltam ezekre a gondolatokra terelni a figyelmemet, de mindig arra jutottam, hogy akkor is ártott nekem. Pedig nem akartam haragudni senkire sem... csak is magamra, amiért ilyen idióta dolgot tettem: hülyeségben fogadtam a barátaimmal. 

Gondolataim egyre jobban kuszálódtak össze, de végül elértem a börtönig. A rabság, a bűntény és a megoldatlan dolgok mezejére. 

-Harry Styles. - mondtam be a portán a rab nevét, akit meg akarok látogatni. Meg akarok, vagy meg kell? Magam sem tudtam abban a pillanatban. Való igaz, hogy egy kicsit kíváncsi is voltam a fiú életével kapcsolatos dolgokra. Nem olyanokra, amit elolvashatok egy bulvárlapban... az mind pletyka. Én az igazi Harry Stylesre voltam kíváncsi, akiről csak ő tud... csakis ő. 

Violent love. - Második...' /Harry Styles/

Sziasztok! :) nagyon sajnálom, hogy későn jöttem, de zűrös hetem volt, megpróbálom most bepótolni. Köszönöm a kommenteket mindenkinek, továbbra is várom:* jó olvasást, és sietek a következővel :D

Két hét... két hete egy börtönben rohadok, de semmit nem mondanak, és semmit nem tesznek. Őszintén megmondom, hogy azt sem tudom, mivel vádolnak. Egyik reggel itt ébredtem, s amikor azt mondtam nem értem mi van, kinevettek.
-Styles! - kopogtatta meg gumibotjával egy börtönőr a cellámat. Kezdek hozzászokni, hogy úgy beszélnek velem itt, mint egy kutyával.
Felfigyeltem a nevem hallatára. A sötét bőrű nő eltátogott egy "Igazgatónő" féleséget, s én egyből felálltam, és vártam a hölgyet. Rájöttem, hogy biztosan nem egyedül jött. Egy lány volt vele, amit a cellákból kiszűrődő 'bókokból' gondoltam.
Nesztelenül járt, a csendet nem az ő -mint később kiderült- fekete Converse cipője törte meg, hanem az igazgatónő lábbelijének kopogása. Perceken belül a cellám ajtaja elé lépett a harmincas éveiben járó asszony, mellette pedig egy nagyon fiatal lány.
Gyönyörű teremtmény volt. A haja enyhén hullámosan zúdult vékonyka vállaira, arca rettenetesen fehéren csillogott. Sminkje ezzel harmóniában teljesen fekete volt.
-Harry, ő itt Megan Glow! - mutatott a lány felé. Kezemet felemelve intettem, de ő egy milliméternyit sem mozdult. -Azt hiszem magatokra hagylak titeket. - mondta, és kivezette az őrt is.
Csendesen álltunk egymással szemben. Én csodáltam gyönyörű alakját, ő pedig azt hiszem nagyon megijedt.
-Miért? - kérdezte. Hangja remegett. Ó istenem, az a hang... csengett, visszhangzott füleimben. De a kérdését nem értettem. Szemöldököm a magasba ereszkedett, mire közelebb lépett pár lépést, engem a falnak taszított. -Attól, hogy híres vagy nem tehetsz meg mindent... - sziszegte fogai között, s már nyoma sem volt a félős kislánynak.



Szóval majdnem megerőszakoltam egy lányt... egy gyönyörű lányt. És mindezt tőle kellett hallanom, mert két hétig senki nem mondott egy kibaszott szót sem. Fasza.
-Igazgatónő! - kiáltottam oda a hölgy felé, aki éppen egy cella előtt állt. Fejét felkapta, felém fordult. Pár lépést tett felém, és magasba emelte szemöldökét. -Nem lehetne, hogy beszéljek még azzal a lánnyal? - kerestem a nevét, de nem jutott eszembe. Furcsa, de szép neve volt.
A velem szemben álló nő nagyon meglepődött. Nem tudom, hogy ezt nagyon vékony szemöldökének ráncolásán, vagy elképedt arckifejezésén lehetett-e jobban látni, de meglepődött.
-Sajnálom Harry, de az a lány nagyon fél tőled. Bántottad őt, mint testileg, mint szellemileg. - mondta végül. Sajnálkozva nézett, és tudtam, hogy valóban így is gondolja.
Két hete vagyok ide bezárva, ez elég idő ahhoz, hogy kiismerjek szinte mindenkit.
-Köszönöm.. - suttogtam és visszaültem a rozoga emeletes ágy alsó részébe. Behunytam a szemem és próbáltam elaludni. Próbáltam elfelejteni a mai napot, és próbáltam emlékezni rá... mit tehettem vele pontosan?