Violent love. - Első...' /Megan Glow/

Sziasztok! :) nagyon sokat gondolkodtam ezen a szemszög váltós dolgon, és végül arra jutottam, hogy részenként fog változni :D a címben mindig látni fogjátok a neveket, így tudtok következtetni az illető szemszögére. Jó olvasást! :3
Köszönöm a három komit itt, és az egyet a főszereplőknél. És természetesen a három feliratkozót is. :D
Sajnos ez a rész még egy kicsit lapos, ilyen bevezetőféle, de a következőre összeszedem magam :)

-Egy férfi volt… egy férfi tette! Részeg… - suttogtam, és még szorosabban húztam össze magamon a takarót, amit ebben a pillanatban kaptam a főkapitánytól.

-Kérlek, mindent mesélj el nekem! – simított végig a karomon, amit egyből elhúztam. Természetesen megértette, hogy egyetlen egy kezet nem akarok érezni a testemen sehol.

Körbenéztem. Egy hatalmas mentőautóban ültem, én és a rendőr főkapitány. Majd beugrottak a képek.

A keze a testemen van, szája a nyakamat tépi. Pia szag árad belőle. Megborzongtam, kezemet automatikusan végighúztam a nyakamon, ahol egy hatalmas piros folt éktelenkedett.

-Fogadtam a barátaimmal. Én vesztettem. Azt mondták, jöjjek be az iskola udvarára, hiszen ez egy íratlan tiltott szabály. – kezdtem, és kidörzsöltem a szememből előtörni készülő könnycseppet. –Átmásztam a kerítésen, hiszen tudtam, hogy nem lesz itt senki. – megrántottam a vállam, erősnek akartam látszani, de ez ebben a helyzetben lehetetlen lett volna. –Itt volt egy férfi… részeg volt. Fogdosott. Levetkőztetett. Senki nem hallotta, a sikításom. – sírtam el magam.

Rettenetesen volt újra visszaemlékezni, ahogy leszorított a földre és letépte rólam a ruháimat. Ahogy keze a testemhez ért, ahogy mocskos szája a nyakamat szívta.

-Még szerencse, hogy időben jöttek! – szorította meg a kezem valaki. El akartam húzni, de rájöttem, hogy apu az. Valóban időben jöttek a rendőrök, szinte az utolsó pillanatban.

-Amint Mr. Styles kihallgatható állapotban lesz, ő is beszámol majd. Kérem, nyugodjanak meg, azonnal értesítem önöket, ha van valami kézzel foghatónk. – a kapitány felállt és kisétált a mentőautóból. Apu egyre szorosabban ölelt magához, én pedig zokogtam.

Féltem belegondolni, mi lett volna, ha nincs senki a közelben, aki értesítse a rendőröket. És csak akkor gondolkodtam el… Styles. Ez a név rettenetesen ismerős volt, csak azt nem tudtam, honnan.



Sokkos állapotban ébredtem fel. Azt hittem csak álmodtam, de mikor körbenéztem, rájöttem, hogy ez nem álom volt. A kórházban feküdtem, s a tegnap esti pokrócot még mindig a kezemben szorítottam.

-Jó reggelt, kicsim! Hoztam neked olvasnivalót! – jött be pár perccel később mosolyogva apu. Rengeteg pletykalap volt a kezében, aminek most felettébb örültem.

Nagy nehezen felültem a kényelmetlen kórházi ágyon, és elvettem aputól az újságokat. –Ezt pedig reggelire hoztam!

-Na nem… egy falat se menne le a torkomon! – ellenkeztem egyből, mire megértően, beletörődve bólintott. Belelapoztam néhány újságba, s mikor megláttam a „Styles” nevet, rájöttem honnan is volt annyira ismerős.