Violent love. - Második...' /Harry Styles/

Sziasztok! :) nagyon sajnálom, hogy későn jöttem, de zűrös hetem volt, megpróbálom most bepótolni. Köszönöm a kommenteket mindenkinek, továbbra is várom:* jó olvasást, és sietek a következővel :D

Két hét... két hete egy börtönben rohadok, de semmit nem mondanak, és semmit nem tesznek. Őszintén megmondom, hogy azt sem tudom, mivel vádolnak. Egyik reggel itt ébredtem, s amikor azt mondtam nem értem mi van, kinevettek.
-Styles! - kopogtatta meg gumibotjával egy börtönőr a cellámat. Kezdek hozzászokni, hogy úgy beszélnek velem itt, mint egy kutyával.
Felfigyeltem a nevem hallatára. A sötét bőrű nő eltátogott egy "Igazgatónő" féleséget, s én egyből felálltam, és vártam a hölgyet. Rájöttem, hogy biztosan nem egyedül jött. Egy lány volt vele, amit a cellákból kiszűrődő 'bókokból' gondoltam.
Nesztelenül járt, a csendet nem az ő -mint később kiderült- fekete Converse cipője törte meg, hanem az igazgatónő lábbelijének kopogása. Perceken belül a cellám ajtaja elé lépett a harmincas éveiben járó asszony, mellette pedig egy nagyon fiatal lány.
Gyönyörű teremtmény volt. A haja enyhén hullámosan zúdult vékonyka vállaira, arca rettenetesen fehéren csillogott. Sminkje ezzel harmóniában teljesen fekete volt.
-Harry, ő itt Megan Glow! - mutatott a lány felé. Kezemet felemelve intettem, de ő egy milliméternyit sem mozdult. -Azt hiszem magatokra hagylak titeket. - mondta, és kivezette az őrt is.
Csendesen álltunk egymással szemben. Én csodáltam gyönyörű alakját, ő pedig azt hiszem nagyon megijedt.
-Miért? - kérdezte. Hangja remegett. Ó istenem, az a hang... csengett, visszhangzott füleimben. De a kérdését nem értettem. Szemöldököm a magasba ereszkedett, mire közelebb lépett pár lépést, engem a falnak taszított. -Attól, hogy híres vagy nem tehetsz meg mindent... - sziszegte fogai között, s már nyoma sem volt a félős kislánynak.



Szóval majdnem megerőszakoltam egy lányt... egy gyönyörű lányt. És mindezt tőle kellett hallanom, mert két hétig senki nem mondott egy kibaszott szót sem. Fasza.
-Igazgatónő! - kiáltottam oda a hölgy felé, aki éppen egy cella előtt állt. Fejét felkapta, felém fordult. Pár lépést tett felém, és magasba emelte szemöldökét. -Nem lehetne, hogy beszéljek még azzal a lánnyal? - kerestem a nevét, de nem jutott eszembe. Furcsa, de szép neve volt.
A velem szemben álló nő nagyon meglepődött. Nem tudom, hogy ezt nagyon vékony szemöldökének ráncolásán, vagy elképedt arckifejezésén lehetett-e jobban látni, de meglepődött.
-Sajnálom Harry, de az a lány nagyon fél tőled. Bántottad őt, mint testileg, mint szellemileg. - mondta végül. Sajnálkozva nézett, és tudtam, hogy valóban így is gondolja.
Két hete vagyok ide bezárva, ez elég idő ahhoz, hogy kiismerjek szinte mindenkit.
-Köszönöm.. - suttogtam és visszaültem a rozoga emeletes ágy alsó részébe. Behunytam a szemem és próbáltam elaludni. Próbáltam elfelejteni a mai napot, és próbáltam emlékezni rá... mit tehettem vele pontosan?

Violent love. - Első...' /Megan Glow/

Sziasztok! :) nagyon sokat gondolkodtam ezen a szemszög váltós dolgon, és végül arra jutottam, hogy részenként fog változni :D a címben mindig látni fogjátok a neveket, így tudtok következtetni az illető szemszögére. Jó olvasást! :3
Köszönöm a három komit itt, és az egyet a főszereplőknél. És természetesen a három feliratkozót is. :D
Sajnos ez a rész még egy kicsit lapos, ilyen bevezetőféle, de a következőre összeszedem magam :)

-Egy férfi volt… egy férfi tette! Részeg… - suttogtam, és még szorosabban húztam össze magamon a takarót, amit ebben a pillanatban kaptam a főkapitánytól.

-Kérlek, mindent mesélj el nekem! – simított végig a karomon, amit egyből elhúztam. Természetesen megértette, hogy egyetlen egy kezet nem akarok érezni a testemen sehol.

Körbenéztem. Egy hatalmas mentőautóban ültem, én és a rendőr főkapitány. Majd beugrottak a képek.

A keze a testemen van, szája a nyakamat tépi. Pia szag árad belőle. Megborzongtam, kezemet automatikusan végighúztam a nyakamon, ahol egy hatalmas piros folt éktelenkedett.

-Fogadtam a barátaimmal. Én vesztettem. Azt mondták, jöjjek be az iskola udvarára, hiszen ez egy íratlan tiltott szabály. – kezdtem, és kidörzsöltem a szememből előtörni készülő könnycseppet. –Átmásztam a kerítésen, hiszen tudtam, hogy nem lesz itt senki. – megrántottam a vállam, erősnek akartam látszani, de ez ebben a helyzetben lehetetlen lett volna. –Itt volt egy férfi… részeg volt. Fogdosott. Levetkőztetett. Senki nem hallotta, a sikításom. – sírtam el magam.

Rettenetesen volt újra visszaemlékezni, ahogy leszorított a földre és letépte rólam a ruháimat. Ahogy keze a testemhez ért, ahogy mocskos szája a nyakamat szívta.

-Még szerencse, hogy időben jöttek! – szorította meg a kezem valaki. El akartam húzni, de rájöttem, hogy apu az. Valóban időben jöttek a rendőrök, szinte az utolsó pillanatban.

-Amint Mr. Styles kihallgatható állapotban lesz, ő is beszámol majd. Kérem, nyugodjanak meg, azonnal értesítem önöket, ha van valami kézzel foghatónk. – a kapitány felállt és kisétált a mentőautóból. Apu egyre szorosabban ölelt magához, én pedig zokogtam.

Féltem belegondolni, mi lett volna, ha nincs senki a közelben, aki értesítse a rendőröket. És csak akkor gondolkodtam el… Styles. Ez a név rettenetesen ismerős volt, csak azt nem tudtam, honnan.



Sokkos állapotban ébredtem fel. Azt hittem csak álmodtam, de mikor körbenéztem, rájöttem, hogy ez nem álom volt. A kórházban feküdtem, s a tegnap esti pokrócot még mindig a kezemben szorítottam.

-Jó reggelt, kicsim! Hoztam neked olvasnivalót! – jött be pár perccel később mosolyogva apu. Rengeteg pletykalap volt a kezében, aminek most felettébb örültem.

Nagy nehezen felültem a kényelmetlen kórházi ágyon, és elvettem aputól az újságokat. –Ezt pedig reggelire hoztam!

-Na nem… egy falat se menne le a torkomon! – ellenkeztem egyből, mire megértően, beletörődve bólintott. Belelapoztam néhány újságba, s mikor megláttam a „Styles” nevet, rájöttem honnan is volt annyira ismerős. 

Prológus

Nem voltam félős típus, de ettől kicsit berezeltem. Az iskola udvara üresen állt… teljesen üresen. Halványszürke volt az ég, de már elég későre járhatott az idő.

-Menj csak, csináld! – kiáltotta egy fiú a nagy tömegből, ami a barátaim körét jelentette.

Az első kapura néztem, amit hatalmas zörejjel csapott be a szél. Horrorisztikus volt. Mekkora hülyeség ez! Ki ne merne hajnalok hajnalán, a suli udvarán mászkálni? Semmi nincs itt, csak ami nappal: a brutálisan nagy focipálya, a kosárpálya és a futószalagok.

-Siess már, Glow! – hallottam a hátam mögül Jonah hangját, amit alig bírtam kiszűrni a többiek röhögéséből.

-Részeg állatok! – motyogtam, célozva ezzel az iskola kapujában álló ’baráti’ tömegre. Mekkora hülyeségek a fogadások!

Ekkor egy hatalmas morgást hallottam. El sem tudtam képzelni, hogy mi ad ki magából ekkora hangot, de azt hiszem ember volt. Hátra fordultam, de senki nem volt már ott. –Tipikus… gyáva nyulak! – motyogtam és két lépést előre mentem, majd elővettem a bakancsom szélébe dugott elemlámpát, felkapcsoltam és körbenéztem.

Az előttem lévő fa mögött motoszkált valami, majd mikor elém lépett, hatalmasat sikítottam.