Violent love. - Hetedik... ' /Megan Glow/

Hali mindenkinek! :) látom a megtekintések és az oldalmegjelenítések számából, hogy nem vagytok kevesen, de senki nem komizik. Nekem pedig a komik adnak ihletet, így kérlek titeket, írjatok pár sor véleményt, ha elolvastátok a részeket. Nem kell mindig pozitív, csak őszinte :) jó olvasást! :* 

A hatalmas tállal a kezemben leültem a tv elé. Bekapcsoltam egy csatornára a készüléket. Nem pontosan érdekelt hogy mit nézek, csak akartam valami háttérzajt a napi falatozásom mögé.
-És kezdődjék a One Direction londoni koncertje. A fiúk nem rég értek haza a Take me home nevű albumuk turnéjáról, de már most koncerteket adnak a hazai terepen. Jó szórakozást! - mosolygott a vörös hajú nő a kamerába, majd elkezdődött a koncert.
Rég nem láttam Harryt. Egy hónap telt el, de soha többé nem akarom látni. Furcsa ez, mert tudom, hogy jó ember. Mégis rettenetesen félek tőle.
Tudtam, hogy nem lehet ott a koncerten, hiszen még egy hónapig börtönben lesz. Felcsendült egy kissé ismerős dallam, azt hiszem a Kiss You volt, a négy fiú pedig bombaként urobbant be a színpadra, a rajongók hatalmas örömére.
-Tudjátok, nagy meglepetéssel készültünk ma nektek.. vagyis nem mi, hanem valaki, aki szintén nagyon közel áll hozzátok. - szólalt meg Liam, mikor vége lett a dalnak. A hatalmas tömeg hamar elhallgatott, mikor Louis felmutatta a mobilját, ami egyből megcsörrent. Felvette, kihangosította, s hogy a fanok számára is hallhatóak legyenek a szavak, egy mikrofont tett a telefon hangszórója elé. Csendesen, nagy figyelmemmel vártam, ki lehet a vonal túlsó végén.
-Szia Harry! - köszönt mosolyogva Louis. A színpaddal szemben állókra irányult a kamera. Rengeteg döbbent arc volt, amit nem csodálok. Elítélhették Harryt, pedig nem tudtak jó formán semmit a dologról.
-Sziasztok! Kérlek, lányok, figyeljetek rám.. csak pár percig. Tudom, hogy mindenkinek hatalmas csalódást okoztam. És bármilyen bután hangzik, rettenetesen sajnálom. Furcsa estének indult, mikor néhány barátommal kikapcsolódni indultam egy bárba. De a rendőrségen ébredtem. Mindent megtudtam egy lánytól, akit bántottam. Ő egy rettenetesen aranyos ember, képtelen lennék ártani neki.. bárkinek képtelen lennék ártani. Hamarosan kitehetem végre az utcára a lábam, de félek az emberek reakciójától. Félek, hogy félni fognak tőlem... mindenki, ti is. Lényegében csak annyit kérek tőletek, hogy ne ítélkezzetek mások felett, amíg nem tudjátok az igazat. Annyit kérek, hogy ne féljetek tőlem ezután sem. És remélem hamar visszafogadtok majd ebbe az összeszokott kis családba. Közétek.
És TI fiúk... remélem nektek sincs ellenvetésetek afelől, hogy továbbra is veletek éljem az életem, mint a társatok. - fejezte be monológját Harry. Apró mosolyt ejtettem. Valóban jó ember.
A csend még mindig szívszorító volt, de amikor Louis elvette a mikrofont, majd bontotta a vonalt, mindenki hatalmas sikításba kezdett, s egyszerre hagyta el rengeteg ember száját Harry neve. A fiúk csak mosolyogtak a színpadon. Visszakapták a barátjukat. Harry visszakapta a rajongóit. De ami a legfontosabb... az emberek visszakapták Harryt, az én véleményem pedig fenekestül felfordult erről a fiúról.



Csengettek, mikor beletettem a kis zacskóba az ételt, amit dobozokba csomagoltam. Nem tudtam ki lehet az, hiszen apa az emeleten a dolgozószobájában papír munkát végzett. A kezemben lévő kajás dobozokat a pultra dobtam, majd lassan elindultam az ajtó felé, hogy kinyissam azt a jövevény előtt.
-Aú! - nyüszítettem fel, mikor véletlen az asztal sarkába rúgtam. -Megyek! - kiáltottam ki, mikor végre rá tudtam állni a lábamra, miután a földre estem.
Átatlétikáztam magam a székeken, amik szokás szerint rendetlenül az asztalhoz voltak tolva, majd végül kinyitottam az ajtót. Az előttem lévő fiú éppen háttal állt, így egy apró köhögést ejtettem. Mikor megfordult, egyből becsuktam az ajtót.
Neki dőlve a fakeretnek, a földre csúsztam, kezemet pedig szorosan a számhoz szorítottam.
-Kérlek, Meg, nyisd ki! - hallottam Jonah hangját a túloldalról. Mély levegőt vettem, felkeltem és bezártam az ajtót. Teljes nyugodtsággal indultam az emeletre, hogy felöltözzek a munkahelyemre.
Egy sötét kék testhezálló szoknyát vettem fel, hajamat hátracopfoztam és egy fekete magassarkút húztam. A hatalmas fényképezőgépet gondosan tettem bele a tokjába, majd a táskámba.
Elindultam az emeletről, a konyhában pedig felvettem a zacskót, amiben az étel volt.
-Apa, majd jövök! - kiabáltam, miközben utoljára szétnéztem, nehogy itthon hagyjak valamit, ami fontos lehet a munkába.
-Rendben kicsim, jó munkát! - amint meghallottam apa hangját, elfordítottam a zárban a kulcsot és már ki is léptem az ajtón. Ijedten hőköltem hátra, amikor megláttam a még mindig itt várakozó Jonaht. Nem akartam vele beszélni, nem akartam őt látni, de végképp nem jó pofizni vele.
-Kérlek Megan, ne haragudj rám! - hallottam meggyötört hangját. Kiskorunk óta legjobb barátok vagyunk, elégszer láttam már szenvedni egy-egy szakítás után, de ennyire még nem.
-Sajnálom, dolgoznom kell... majd este felhívlak! - ígértem meg, és úgy is gondoltam. Bólintott, és egyből elment a házunk elől, én pedig gyalog indultam el a városi börtönbe, mielőtt még a munkahelyemre mentem volna.
Gyorsan szedtem a lépteimet, hiszen nem akartam elkésni, mert remek alkalmam adódott, hogy kedvenc énekeseimmel találkozzak egy fotózás keretében.
-Harry Styleshez jöttem. - mondtam a nevet a portán, mire bevezettek a cellákhoz, egyenesen a fiúhoz. Mikor meglátott nagy meglepődés ült ki az arcára.